Nórikám múlt hétfőn ovis lett. Az első 3 napban zökkenőmentesen ment a dolog, szívesen ment, a búcsúpuszira is úgy kellett visszehívnom, mert már szaladt játszani. Csütörtök reggeltől elkezdődött a "nem akarok oviba menni" című fejezet, sok sírással, ordítással. Reggel úgy ébred, hogy nem akarok menni, sírva megyünk be az oviba, majd gyors búcsúzkodás és pár perc múlva megnyugszik. Nagyon hálás vagyok az óvónőknek mert mindig megejtenek egy telefont, hogy minden rendben, játszik. Ilyenkor megnyugszom én is. Ma reggel már csak kicsit görbült a szája, gyorsan kapott egy puszit, majd az óvó néni bevitte a terembe.
Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt mindkettőnk számára. Tudom, hogy az ő érdeke, tudom, hogy jó helyen van és nagyon jól érzi magát, mert lelkesen mesél az oviról, mindig ovisat játszunk, de mégis nagyon megviselt. Az első napokban nem tudtam elterelni a gondolataimat, folyton azon járt az eszem, hogy vajon mit csinálhat, sír-e, eszik-e....kemény volt.
Bízom benne, hogy hamar elhagyuk a reggeli sírásokat.
