Nagyon gyorsan véget ért a nyár. Nem unatkoztunk volt részünk rengeteg programban volt részünk.
Valahogy úgy érzem most magam, mint iskolás koromban, amikor is szeptembert kitöröltem volna a naptárból legszívesebben, hogy hosszabb legyen a nyár.
Ellátogattunk a szentlőrinci gazdanapokra is. Amíg apa tüzetesen végignézte a gégeket, addig mi lovagultunk és kézműves foglalkozásokon vettünk részt.
A Kata is sokat volt a nagyszülőknél, így többször ellátoattak hozzánk.
Június végén elvittük a dédit Hortobágyra, nem kirándulni, hanem megemlékezésre. Annak idején őt és családját kényszermunkatáborba hurcoltak és dolgoztatták embertelen körülmények között 3 évig. Nagyon nehéz évek voltak. Ő akkor 19 éves volt, mondhatni kettétörték az életét, 22 évesen szabadult, amikor is mindenhol osztályidegennek titulálták. Nehezére esett az utázás és a megemlékezés is, de mindemellett nagy örömmel töltötte el, hogy sorstársaival találkozhatott.
Wermann Máté, Máténé és Magda olvasható az emléktáblán, amit a templomban állítottak.
Sokszor gyúrtam só-liszt gyurmát, amiből különböző figurákat készítettünk. Többször előkerült az olló és a ragasztó is, amikor nem lehetett az udvarra menni a nagy hőség miatt.
Nóri nagyon sokat fejlődött a nyáron. Teljesen szobatiszta lett, rengeteget beszél, szivacsként szívja magába az információkat.
Tengerről hazafelé jövet beszélgettünk.
N: Anya, Annának nem adunk kagylót. Jó?
A: Miért ne adnánk kislányom?
N: Mert besveszi a szájába. Hiába mondom neki, hogy nem szabad, bekapja. Ha kiveszem a szájából akkor meg elkezd nyihogni.
Nagyon élénk a fantáziája, egyre többször előhozza a baba témát.
Szintén a tengeren történt, Zsaninak mesélte.
Képzeld el Zsani, anyukámnak meg apukámnak lesz kisbabája, nekem meg kistesóm. Anya meg apa akkor őt fogja cipelni nem engem, mert én már nagy vagyok.
