Pár mondat a nyárról

Nagyon gyorsan véget ért a nyár. Nem unatkoztunk volt részünk rengeteg programban volt részünk.

 Valahogy úgy érzem most magam, mint iskolás koromban, amikor is szeptembert kitöröltem volna a naptárból legszívesebben, hogy hosszabb legyen a nyár.

Ellátogattunk a szentlőrinci gazdanapokra is. Amíg apa tüzetesen végignézte a gégeket, addig mi lovagultunk és kézműves foglalkozásokon vettünk részt.

A Kata is sokat volt a nagyszülőknél, így többször ellátoattak hozzánk.

Június végén elvittük a dédit Hortobágyra, nem kirándulni, hanem megemlékezésre. Annak idején őt és családját kényszermunkatáborba hurcoltak és dolgoztatták embertelen körülmények között 3 évig. Nagyon nehéz évek voltak. Ő akkor 19 éves volt, mondhatni kettétörték az életét, 22 évesen szabadult, amikor is mindenhol osztályidegennek titulálták. Nehezére esett az utázás és a megemlékezés is, de mindemellett nagy örömmel töltötte el, hogy sorstársaival találkozhatott.

Wermann Máté, Máténé és Magda olvasható az emléktáblán, amit a templomban állítottak.

Sokszor gyúrtam só-liszt gyurmát, amiből különböző figurákat készítettünk. Többször előkerült az olló és a ragasztó is, amikor nem lehetett az udvarra menni a nagy hőség miatt.

Nóri nagyon sokat fejlődött a nyáron. Teljesen szobatiszta lett, rengeteget beszél, szivacsként szívja magába az információkat.

Tengerről hazafelé jövet beszélgettünk.

N: Anya, Annának nem adunk kagylót. Jó?

A: Miért ne adnánk kislányom?

N: Mert besveszi a szájába. Hiába mondom neki, hogy nem szabad, bekapja. Ha kiveszem a szájából akkor meg elkezd nyihogni.

Nagyon élénk a fantáziája, egyre többször előhozza a baba témát.

Szintén a tengeren történt, Zsaninak mesélte.

Képzeld el Zsani, anyukámnak meg apukámnak lesz kisbabája, nekem meg kistesóm. Anya meg apa akkor őt fogja cipelni nem engem, mert én már nagy vagyok.