Mikulás, mikulás, drága mikulás!

December 5-én  délután mézeskalácsot sütöttünk nővéremmel és a csajokkal. Mire végeztünk a díszítéssel, elpakolással, megérkeztek a mamák, papák és a dédimama. A lányok elmélyülten játszottak, de azért néha odaszaladtak az ablakhoz, hogy meglessék jöne-e már a nagyszakállú. Aztán egyszercsak halk csengőszót hallottunk, majd egyre hangosabb lett és nyilvánvalóvá vált a lányoknak, hogy Ő érkezett. Nóri odarohant az ajtóhoz, kinyitotta, majd amilyen bátran nyitott ajtót, olyannyira megszeppent tőle. Behívtuk a megfáradt a mikulás, leültettük egy kényelmes fotelba. Nóri bártabban, Anna kicsit félénkebben válaszolt és énekelt a mikulásnak. Mikor megkapták az ajándékokat meggyőzödtek róla, hogy valóban üres-e a puttony és megsimogattak a szakállát. Mikor a mikulás elköszönt tőlük, őket már csak az ajándékok érdekelték.

Idén sajátos adventi naptárat készítettem. Fenyőgirlandra akasztottam fel a szaloncukor formájú ajándékokat. Nórinak minden reggel az első dolga, hogy kinyisson egyet. Nagyon izgatottan bontja ki, majd akármi apróság is legyen benne, nagy örömmel fogadja. (A "csomagok" marticákat, lufit, kisebb csokoládét, cukorkát rejtenek.)

December 6-án (hétfőn) délelőtt az oviban mikulásoztunk. Minden kisgyereknek kellett cipőkefét vinnie, majd közösen kipucolták a cipőiket, és kitették az ablakba. Leültek a szőnyegre, énekeltek, verseltek, egyszer csak azt vették észre, hogy a mikulás rakja kis csizmákba az ajándékokat. Mindenki odarohant az ablakhoz, integetett a mikulásnak, nagyon édesek voltak. A legnagyobb ajándék minden gyerek számára a fonott virgács volt.